Nagyot estek pénteken az olasz csapat részvényei, miután sokan kritizálni kezdték, ahogy a nyáron leigazolt Cristiano Ronaldo ellen felhozott nemi erőszak-vádakat kezeli.
A vádak megjelenése óta a Juventus részvényei is ingadozni kezdtek, csak pénteken közel 10 százalékot veszítettek az értékükből. Pedig amikor júliusban bejelentették, hogy megveszik a 33 éves csatárt, rekord magasságba szöktek.
A klubot sok bírálat érte azért, mert csütörtökön azt írta a Ronaldo elleni vádakról a csapat hivatalos Twitterén, hogy az állítólagos események majdnem 10 évvel ezelőttre nyúlnak vissza, és nem változtatnak a csatárról kialakított véleményükön.
Szeptember végén a Spiegelben jelent meg, hogy Cristiano Ronaldót nemi erőszakkal vádolták meg az Egyesült Államokban. A német lap szerint egy 34 éves nő, Kathryn Mayorga azt állítja, hogy a Juventus játékosa megerőszakolta őt 2009-ben, Las Vegasban. Elmondása szerint Ronaldo az eset után 375 ezer dollárt fizetett a hallgatásáért cserébe, ugyanakkor a nő ügyvédje egy nevadai bíróságon támadta most meg a peren kívüli egyezség érvényességét. A Las Vegas-i rendőrség nemrég újraindította a nyomozást az ügyben. (BBC)