Vádat emeltek egy bolgár nő ellen, aki tavaly nyáron szenvedett súlyos közúti balesetet Rajka közelében. A nyolc hónapos terhes asszony a záróvonalon kezdett előzni egy buszt. Egy szemből érkező teherautó miatt hirtelen kormánymozdulattal próbált bevágni az 57 utast szállító busz elé. Nem sikerült, kocsija háta ütközött a busz elejével. Ettől a tetejére borult, majd többször átfordulva állt meg az út melletti füves területen.
Az autó két utasa - a nő szülei, akik nem használták a biztonsági övüket - kirepült a kocsiból és a helyszínen életét vesztette. Kirepült a nő egyéves gyermeke is, ő súlyos, csonttöréses sérüléseket és tüdőzúzódást szenvedett. A nőnek a koponyája zúzódott, több csontja eltört és belső sérülései lettek, ezért még a helysznen, császármetszéssel világra hozták a gyermekét. (Via Index)