A 24.hu írta meg, hogy több mint három év után távozott a Magyar Villamos Művek Zrt. kommunikációs és külügyi kapcsolatok igazgatói posztjáról Bentzik Réka.
Bentzik az állami MVM-et tulajdonló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezérigazgatója, Szivek Norbert menyasszonyaként került a vállalathoz, rövid időre szóvivőként, majd 2,4 millió forintos havi fizetésért kommunikációs vezetői posztra.
Mint a lap is felidézi, Bentzik nevéhez fűződik az MVM közelmúltbeli történetének egyik legkínosabb lebukása: az Origónak adott téttelen PR-interjúban árulta el véletlenül, hogy Rogán Antalék engedélye is kellett ahhoz, hogy az MVM 500 millió (!!!%) forintos támogatást adhasson a CÖF-nek.
Addig a kormány folyamatosan azt kommunikálta, hogy semmi közük ahhoz, hogy az MVM kinek adja a támogatást, de Bentzik megszólalásból kiderült, hogy a Rogán vezette minisztérium alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal hagyta jóvá a félmilliárdos összeget, amiből aztán a CÖF (legalábbis papíron) egészen silány minőségű kisfilmeket gyártott.
Szivek Norbertnek már augusztusban távoznia kellett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől és az MVM-ben betöltött igazgatósági tagságát is fel kellett adnia. A lap cikke szerint Sziveket Seszták Miklós egykori fejlesztési miniszter emberének tartották, és az ő körön kívül kerülése után neki is mennie kellett.
Mesteri sajtófőnök a havi 2,4 milliós fizetést húzó Bentzik Réka. Véletlenül elárulta, hogy a Békemenet szervezői természetesen a kormány tudtával és jóváhagyásával kaptak tőlük 508 milliót.
Kiderült, mire ment el az MVM által odaadott félmilliárd forintos (!) támogatás.