Elvegyültem egy szigorúan őrzött villában, ami tele volt influencerekkel

INTERNET

Bevallom, azelőtt még sosem láttam testközelből influencert, hogy ma, vagyis csütörtökön délelőtt az alkalomhoz illőnek képzelt pöttyös nadrágomban és fehér alapon kék virágmintás ingemben behatoltam Nagy-Britannia budapesti nagykövetének rózsadombi rezidenciájára, az 1920-as évek közepén épült Scitovszky-villába. (Van persze egy rakás haverom, aki, bár pont ugyanazt csinálja, mint 3,5 vagy 10 éve, de ma már influencernek nevezik, nem bloggernek - már akik használnak ilyen kifejezéseket - de olyant, aki eleve az Instagramon vagy Youtube-on vált volna ismertté, nem ismerek.)

A lenyűgözően díszletszerű, fekete-fehér kockás márványpadlójú előtérből a szalonba lépve az influencerek jellegzetes nászkiáltását hallatva odaléptem Iain Lindsay nagykövet-influencerhez, hogy lejattoljak vele, csakhogy a mozdulat közben úgy lelassultam, mintha a teremnek is beillő szobát nem langyos őszi levegő, hanem a jellegzetesen brit étel, az angolnazselé töltötte volna meg.

"Csakhogy ez nem angolnazselé, hanem tiszta, majdnem 100 százalékos töménységű INFLUENCE!"

- kiáltottam fel magamban, szó szerint a bőrömön tapasztalva meg a ritka természeti jelenséget. Igen ritkán fordul elő, hogy egy zárt térben köbméterenként több, mint egy influencer tartózkodjon. Márpedig itt ez volt a helyzet, az egyébként instabil influence pedig ilyen töménységben szobahőmérsékleten hamar elkezd polimerizálódni. Az esemény ugyanis, amire érkeztem, az Instagram-reggeli nevet viselte, és rajtam kívül csupa menő influencert hívott meg rá a személyesen is Instagram-influencerségben utazó, bár a műfajban kezdőnek számító Lindsay nagykövet.

A jelenséget az okozta, hogy az influence ilyen töménységben képes besűrűsödni, sőt a teteje állítólag be is bőrösödik, mint a pudingé, de ezt nem tudtam ellenőrizni, mert sehol sem láttam létrát.

A nagykövet magyarázatként elmesélte nekünk, hogy a brit Külügy deklarált politikája, hogy az unalmas weboldalak helyett a közösségi média divatos csatornáin tartsák a kapcsolatot a nagyközönséggel és engedjenek bepillantást a diplomácia kulisszái mögé.

Nekem ez a kedvenc @ambassdorlindsay-posztom, nemcsak a videó, hanem főleg a mellékelt szöveg miatt:

Forrás

Ezen a ponton érdemes tisztázni, hogy kik is a 2010-es évek királyai, az influencerek. Első blikkre nehéz megmondani, hogy mi az az influencer, hiszen, ha hihetünk a PR-cégek köremailjeinek, a kategóriába beletartozik Gálvölgyi Jánostól kezdve Magyarósi Csabán, Kasza Tibin és Dancsó Péteren át a konyhában slime-ot gyártó 13 éves kislányig mindenki. Szóval a saját használatra gyártott definícióm szerint infuencer az, aki nemhogy nem fizetett az üdítőért, amit a netes videó elején megivott, mielőtt a fenekébe illesztett furulyán eljátszotta volna a Für Elisét, hanem még kapott is érte egy csomó pénzt.

Na de miért szervez nekik Instagram-reggelit a brit nagykövet?

Én abban reménykedtem, hogy azért, hogy miután rezzenéstelen arccal fogott egy pirított okostelefont, majd megkente narancszselével és elropogtatta, őket is rávegye ugyanerre, majd levideózza az arcukat. De a valóság egészen más volt.

Lindsay nagykövet ugyanis előbb megetette-itatta őket brit finomságokkal, aztán körbevezette őket a villában, aminek a sztorija annyira klassz, hogy abból kéne megcsinálni azt a nagy, díszes kiállítású, reprezentatív moziflmet a Horthy-korszakról, amire annyi fideszes kultúrharcos vágyik, aztán megkérdezte tőlük, hogy mi a titka az eredményes influencerségnek, amit a remek büfé ellenére sem árultak el neki, hanem hazamentek hatást gyakorolni.

Vagyis az egész esemény sima - bár kétségtelenül igen kellemes - influencersimogatásnak bizonyult. Emiatt tudtam megállapítani, hogy az influencerek, eltérően a hozzájuk hasonlóan tejben-vajban fürösztött macskáktól, nem tudnak dorombolni.

Még akkor sem, amikor komornyik szolgálja fel nekik a teát, mint az rejtett kamerás felvételemen is látható:

Jellemző, hogy annyira nem voltam képben influencelésügyileg, hogy az elején egyáltalán nem értettem, mi a rákért fotóz mindenki függőlegesen tartott telefonnal. A megjelentek közül csak Mautner Zsófit, Világevő Andrást és Urbanista Dávidot ismertem, de őket is pendelyes bloggerkorukból.

Utólagos háttérkutatás révén tudtam meg, hogy mások mellett itt volt

@festyinstyle
@danielhorvathofficial
@lidiaontheroad
@hadnagychezelles
@kareszmolnar

és

@travelisedme

is. A csapatból Festy a királynő 231 ezer követővel.

A jelenlévő influencerek egyébként nagyrészt nagyvárosias ruházatot viselő huszonéves nők és férfiak voltak, csak danielhorvathofficial volt kissé Zsidai Roy-os stílusban felöltözött mellékszereplőnek maszkírozva a Mary Poppinsból. Mutatom, így fotóztatta magát egy másik influencerrel egy forró influencerpillanatban:

A legnépszerűbb influencerkiegészítőknek a kisgyerek és a kutya bizonyultak. Ezen a fronton a műfajt csak ugató Lindsay nagykövet sem maradt le, neki volt ugyanis a legaranyosabb kutyája, igaz szoros versenyben:

A következő kép talán jól érzékelteti, milyenek is a magyar influencer-hétköznapok:

Aztán az is kiderült, hogy az igazi influencer itt a Lindsay család Juno kutyája, a trakta elején ugyanis majdnem sikerült elcsórnia egy mélybrit háromszögszendvicset, amiben csak a nagykövet gyors reflexmozdulata tudta megakadályozni. A jelenetet véletlenül sikerült megörökítenem az alant látható, az én mércémmel mérve prímán sikerült influencerfotón, bár később megtudtam, hogy a fotózás influencerszempontból állítólag másodrendű műfaj a videózáshoz képest:

A nagykövet egyébként szórakoztató idegenvezetőnek bizonyult, bár, mint kiderült, ő sem ismerte teljes mélységében a lakóhelye fantasztikus, filmvászonra illő történetét, amit pár éve bogarásztam össze, miután egyszer már bejárhattam a Scitovszky-villát, és elkezdett érdekelni a története.

Miközben a nagykövet remek citromos piskótáját majszolgattam, felidéződött bennem az egész sztori.

A házat a Horthy-korszak uralkodó osztályának egyik jellegzetes figurája, a rövid ideig külügyminiszteri posztot is betöltő, a trianoni béketárgyalásokon fontos háttérszerepet vivő, de a közszolgálat mellett bankárkodással is foglalkozó, felvidéki nagybirtokos nemesi családból származó Scitovszky Tibor és felesége, Hódosi Johanna építtették a húszas években, párizsi mintaképek alapján. A villa arra kellett a nagy társasági életet élő családnak, hogy legyen hol bulikat tartaniuk és bemutatniuk a bútor- és szőnyeggyűjteményüket.

A sztori igazi főhőse az asszony, aki, bár nem viselt semmiféle címet, a Horthy-korszak egyik legfontosabb magyar diplomatája volt, ugyanis egy rakás világnyelven beszélt, ellentétben a korabeli magyar nők túlnyomó többségével, ideértve a Kormányzó feleségét is. Éppen miatt alakult ki az a gyakorlat, hogy ha valami király, herceg, miniszterelnök vagy más hatalmasság látogatta meg Horthyt, akkor gyakran Scitovszkyné kalauzolta a feleségeket Horthyné helyett. Például az 1938-ban tartott Eucharisztikus Világkongresszuson, ami egy világméretű katolikus megmozdulás volt, rengeteg állami vendégdelegációval. Ez azért is nagy szó volt, mert a kor elitjében formabontó módon ő nem nemesi származású volt, hanem nevelőszülők által felnevelt árva, aki bolti eladó volt, amikor megismerkedett a későbbi férjével. Éppen ezért vágott bele a világkongresszus után a saját múltja felkutatásába.

Hogy ekkor derüljön ki, nemcsak árva volt, hanem zsidó is.

Igazi drámai pillanat lehetett, amikor férjének, a rendszer oszlopának, választania kellett az antiszemita rendszer és a felesége között. Scitovszky Tibor az utóbbit választotta: a felvidéki helyismeretének köszönhetően 1944-ben egy tátrai menedékházban bújtak el és élték túl bántódás nélkül a holokausztot. A háború után hazajöttek és elkezdték rendbehozni a szovjetek által barbár módon feldúlt villát, de amikor látták, hogy merrefelé mennek a dolgok, megint ügyeset húztak: a házat bérbe adták a brit külügynek, külön magát az épületet, és külön összegért a drága bútorzatot. Ezek után kiutaztak látogatóba az addigra már Amerikában élő fiukhoz, és ott is maradtak.

A sztori, aminek van még egy-két klassz fordulata, sajnos sokkal hosszabb, mint egy bármilyen szószátyár Instagram-poszt, úgyhogy ezen a ponton arra eszméltem, hogy vége az influencerreggelinek, így angolosan távoztam.