Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke nyerte el idén a Human Rights First emberi jogi díját. Az amerikai civil jogvédő szervezet az elismerést Pardavinak a menekültek, migránsok és más marginalizált csoportok jogaiért Magyarországon és Európa-szerte végzett áldozatos munkájáért adta. Rob Berschinski, a Human Rights First alelnöke szerint
„akkor, amikor veszélyben vannak a polgári és a politikai jogok, valamint világszerte gyűlöletet keltenek a menekültek ellen, Márta és a Magyar Helsinki Bizottság csapatának az alapvető jogokért folytatott bátor küzdelme számunkra is inspirációt jelent.”
Hozzátette: „Pardavi Márta és kollégái rendületlenül dolgoznak a jogállamot érő fenyegetések dokumentálásán és nyilvánosságra hozatalán. Mindezt egy olyan országban, amelyik egyre távolodik a demokratikus berendezkedéstől.
Annak ellenére, hogy a kormányközeli sajtóban ellenségnek kiáltják ki őket, Márta és a Magyar Helsinki Bizottság bátran folytatja embermentő és jogvédő tevékenységét.”
A díjat október 17-én adják át New Yorkban.