A Ráckevei Rendőrkapitányság szolgálatirányító-parancsnoka 2018. október 12-én 1 óra 9 perckor az egyik térfigyelő kamera képén arra lett figyelmes, hogy Ráckevén, az Árpád híd közelében egy ember az úttest közepén céltalanul sétál, majd elindul a híd felé.
Az irányító a kamerával követte a személy mozgását, majd azt látta, hogy a híd korlátjára kezd el felmászni. Ekkor egy körzeti megbízott és egy járőr kollégájával a helyszínre indultak, ahova perceken belül kiértek. A helyszínen azt látták, hogy a vízben egy vastag ruházatot viselő, feltehetően eszméletlen nő sodródik, akinek azonnal a mentésére indultak. A körzeti megbízott ruházatát levéve a vízbe ugrott és a bajba került nőhöz úszott, társa segítette partra emelni, míg a szolgálatirányító- parancsnok egy lámpával folyamatosan megvilágította a mentésre szorulót, nehogy a sötétben szem elől tévesszék. Az időközben magához tért 74 éves hölgyet a partra vitték, ahol pokróccal és saját ruházatukkal a rendőrök betakarták, majd átadták az időközben a helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársainak.