Az MTI a Reuters nyomán ír arról, hogy a Nobel-díjakat odaítélő Svéd Akadémia lemondásra szólította fel vezetőjét Katarina Frostensont, akit hónapok óta botrányok öveznek, és akinek ügyei miatt az intézmény presztízse is alaposan csorbult. Az ügy nagyságát mutatja, hogy emiatt az idei évben az akadémia nem osztott ki irodalmi Nobel-díjat.
Frostenson azután került kellemetlen helyzetbe, hogy áprilisban férjét, Jean-Claude Arnault kulturális menedzsert 18 nő vádolta meg szexuális zaklatással és erőszakkal.
Az akadémia részletes vizsgálatot kezdeményezett, és kiderült, hogy az intézménnyel szorosan összefüggő helyszíneken is történt zaklatás, és Arnault az elmúlt húsz évben több alkalommal kiszivárogtatott Nobel-díjas neveket. Később pénzügyi visszaélésekre is fény derült.
Az akadémiát nagyon megosztotta az ügy, a belső feszültségek már a működését is akadályozták, a titkár a nyomás hatására le is mondott. A svéd közvélemény egy része egyenesen a király közbelépését tartaná szükségesnek az ügyben.
A viszonylag friss fejlemény az, hogy október 1-én nemi erőszak miatt jogerősen két év börtönt is kiszabtak Arnault-ra, akinek így már bíróság is kimondta bűnösségét, igaz, az akadémia hivatalosan a szivárogtatásokra hivatkozott a lemondásra felszólító közleményben.
"Az akadémia tagjai egyhangúlag úgy döntöttek, hogy felkérik Frostensont, önként mondjon le tagságáról. Ha ez nem történik meg, új független vizsgálatot kezdünk vele szemben az állítólagos akadémiai szabálysértések miatt" - közölte Anders Olsson, a testület szóvivője a Reuters brit hírügynökséggel.
A döntést az is sürgette, hogy a Nobel-alapítvány igazgatója kilátásba helyezte, megvonhatják a testülettől az irodalmi Nobel-díj odaítélésnek a jogát, ha nem tesz további intézkedéseket megcsorbult hírnevének helyreállítása érdekében.
Az irodalmi Nobel-díj sorsa is bizonytalanná vált, akkora a káosz Stockholmban. Csak a király segíthet.
A francia kulturális menedzser, Jean-Claude Arnault zaklatási és korrupciós ügyei tavaly kerültek napvilágra, de felesége a Svéd Akadémia tagja maradhatott.