Megjelent a Magyar Közlönyben a lakástakarékpénztárakról szóló törvény módosítása, azaz a módosítás hatályba lépett: a jövőben nem lehet lakástakarékpénztári megtakarításokat kötni úgy, hogy ahhoz az állam támogatást is adjon.
A módosítást villámtempóban, kivételes eljárásban, két nap alatt, mindenféle előzetes egyeztetés nélkül tolta át a Fidesz-KNDP a Parlamenten.
A kormányzat különösebben részletesen nem indokolta, miért kellett hirtelen megszüntetni a több millió magyar állampolgár által már igénybe vett takarékossági formát.
A beterjesztő Bánki Erik a Parlamentben azzal indokolt, hogy a lakástakarékpénztári befizetésekkel csak a bankok jártak jól, „70 milliárdos” extra profitot szereztek, és a támogatásból nem épültek lakások. Hiába érdeklődött az ellenzék a részletekről, az állítások megalapozottságáról, többet nem árultak el a Fidesz-KDNP képviselői.
Tállai András államtitkár azt mondta még, szerinte az állam számtalan lehetőséget az otthonteremtésre, például ott van a CSOK.
A vitában felszólaló ellenzéki képviselők szerint:
A módosításról tartott parlamenti vitáról itt írtunk részletes összefoglalót.
A magyar Bankszövetség keddi nyilatkozatában bírálta óvatosan a kormányt a lépés miatt.
Kivételes eljárásban, rekordsebességgel szántja be a lakástakarékokat a kormány. Hétfőn benyújtották, kedden reggel már tárgyalja is a törvénymódosítást az Országgyűlés.
A cafeteria- és a lakástakarékpénztári-rendszer átalakítását is bírálja a Bankszövetség, és arra kéri a kormányt, fontolja meg ezek kivezetését.