Vádat emeltek egy polgármester ellen, aki leállította az építkezést, mert a beruházó nem a kedvenc cégét alkalmazta

bűnügy

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint vádat emeltek egy borsodi község polgármestere ellen hivatali vesztegetés miatt.

A vádirat szerint az történt, hogy egy férfi borászatot akart nyitni a településen, ezért 2016 tavaszán felkereste a polgármestert, aki hozzájárult és támogatta a projektet, de azt kérte, hogy a kivitelezéssel nevelt fia cégét bízzák meg.  

Nem ez történt: a beruházó más céget bízott meg, a vádlott a szükséges engedélyek megléte ellenére leállította a munkát, elzavarta a munkásokat, és bejelentést tett a rendőrségen, azzal a valótlan állítással, hogy a munkások őt a helyszínen bántalmazták. 

A polgármester ezután közölte a beruházóval, hogy a településen az ő engedélye nélkül semmi nem épülhet, így az köteles az ő ismerősével együtt dolgozni. 

Az ügyészség a minősített vesztegetés bűntettén t„úl hivatali visszaélés bűntettével és büntetőeljárás alapjául szolgáló hatóság félrevezetésének vétségével is vádolja a polgármestert. A vádlott terhére rótt bűncselekmények - a halmazati szabályokra tekintettel - akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetőek” - írja az ügyészség.