Öt év börtönt kapott, mégis Kövér Lászlóval kirándul Erdélyben a volt balmazújvárosi polgármester

politika

A 24.hu vette észre a közmédia adásában, hogy Kövér Lászlóval Erdélybe kirándult Balmazújváros volt polgármestere,

a hivatali vesztegetés miatt öt év börtönre ítélt Veres Margit.

A házelnök mögött az M1 Csíkszentdomokoson rögzített bejelentkezésében tűnik fel az elítét városvezető. Veres úgy kerülhetett Kövér mögé, hogy Tiba István, mostani balmazújvárosi vezető is tagja az Országgyűlés csapatának. Tiba egykori jobbkeze volt Veres. 

Büntetését már rég meg kellett volna kezdenie, de a június 27-i bevonulásnak nem tett eleget. A 24.hu szerint azért, mert kegyelmi kérvényt adott be Áder Jánosnak, és mellette kérte az igazságügyi minisztert, hogy az elbírálás idejére függessze el a büntetését. Trócsányi László ezek szerint ehhez hozzájárult.

Veres Margit legutóbb a balmazújvárosi focicsapat edzőjének, Horváth Ferencnek a búcsúján jelent meg, a városi TV rögzítette is az érzelmeket.

Forrás

A jelenet után a hvg.hu megkeresésére a nő ügyvédje, Rácsai Lajos kijelentette:

jogszerűen van szabadlábon, felmentést kapott, de hogy honnan, milyen eljárás keretében, azt nem mondhatom meg, nem vagyok rá felhatalmazva.