Németh Szilárd: Szél Bernadett a választás előtt a határvédelemről és a Soros elleni védekezésről szóló dokumentumokat akart kivinni a nemzetbiztonsági bizottsági ülésről

elmebaj

Az áprilisi választás előtt a Fidesz különféle hisztik miatt hónapokig szabotálta a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának munkáját, így nem kerülhetett a testület elé a Kósa Lajos-féle 1300 milliárd forintos ügy vagy az Elios és az OLAF-jelentések kérdése sem.

Na, ezt elevenítette fel a Fidesz alelnöke, a bevándorlásellenes kabinet vezetője, Németh Szilárd nyugalmazott birkózó, amikor a Hír Tv-ben azzal kapcsolatban beszélt, hogy Demeter Márta a miniszterelnök lányával összekevert egy másik Orbán Flórát:

Forrás

Németh azt állította, hogy az LMP a választások előtt „gyakorlatilag a nemzetbiztonsági bizottságot Soros kezére akarta játszani”, és az LMP akkori miniszterelnök-jelöltjével, „Szél Bernadettel folyamatosan azt akarták, hogy olyan dokumentumokhoz jussanak hozzá, olyan dokumentumokat vigyenek ki, ami egyébként a Soros ellni védekezésről szól, ami a határvédelemről szól, hát teljesen elképesztő volt”.

Németh Szilárd akkor nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette Szél Bernadettet, holott ezt nem ő dönti el, és a szakszolgálatok sem találták annak az LMP-s politikust. Szél többször elmondta, hogy semmilyen valós veszélyről nem hallottak a bizottsági üléseken Soros-veszéllyel kapcsolatban. Itt a korabeli videós összefoglalónk:

Forrás

A bizottságban egyébként a választás óta sem zökkenőmentes a munka, nyáron a kormánypártiak megakadályozták, hogy a Black Cube ügyről kérdezhessenek az ellenzékiek zárt ajtók mögött: nem voltak hajlandóak napirendre tűzni a témát, és nem is indokolták meg, hogy a magyar állampolgárok ellen bevetett külföldi magántitkosszolgálat témája miért nem olyasmi, amivel foglalkozniuk kellene.