Beperelte a Közbeszerzési Hatóság a korrupciókutatókat egy tanulmány miatt

képmutatás a köbön

Formai hibákra hivatkozva a Fővárosi Törvényszék másodszorra is visszadobta a Közbeszerzési Hatóság keresetét, amivel a Korrupció Kutató Központ Budapestet (CRCB) akarta beperelni. 

A hatóság személyiségi jog megsértése és sérelemdíj megállapítása miatt akart pert indítani a kutatók ellen, akik rendszeresen vizsgálják az itthoni közbeszerzések alakulását. A legutóbb tudományosan is bebizonyították, hogy 2010 óta sokkal több lett a gyanús közbeszerzés. A Közbeszerzési Hatóság korábban az Indexnek azzal indokolta a jogi lépéseket, hogy a korrupciókutató idén januárjában megjelentetett egy tanulmányt, amelyben a magyar közbeszerzési protokollt Zambiáéval és Bangladesével hasonlították össze.

A Korrupció Kutató Központ az esettel kapcsolatban megjegyezte, hogy a tudományos eredményeket csak tudományosan lehet megvitatni.

Remélik, hogy Magyarországon senki sem kényszerül arra, hogy a bíróságon kelljen megvédeni a tudományos eredményeit. 

Az intézmény hozzátette, hogy a továbbiakban is folytatja a kutatásait, és várják a Közbeszerzési Hatóság következő lépését.