1956. október 26-án békés tüntető, éneklő általános iskolások, szakmunkásképzősök vonultak végig Mosonmagyaróváron a határőr laktanya elé, hogy leverjék a vörös csillagot. Az ÁVH-sok már várták a tömeget, majd esztelen vérengzést rendeztek. Miután kilőtték a tárakat a fegyvertelen tömegre, a menekülőkre és a földön fekvő sérültekre, kézigránátokat dobáltak. Máig nem lehet tudni pontosan, hogy hány halottja és sérültje volt a mészárlásnak. A város, a túlélők és az áldozatok hozzátartozói sosem heverték ki az eseményeket, ehhez az is hozzájárult, hogy a meggyilkoltakat és sérülteket 33 éven át rágalmazta a hatalom.
Erről szól Erdélyi János és Zsigmond Dezső nagyon jó, 1989-es dokumentumfilmje, a Vérrel és kötéllel, aminek az a különlegessége, hogy nem csupán a túlélők mesélnek, hanem azok is, akik meghúzták a ravaszt, sőt azok is szembesítve vannak tetteikkel, akik kiadták a tűzparancsot, majd a sorkatonáikat otthagyva elmenekültek.
A Videotéka korábbi adásai:
„Nem leszek egy 18 éves hulla”
„Mire ezt a levelet megkapod, én már nem élek, egy volt rajongótok”
A Szépleányok a hírhedt 1985-ös szépségversenyről szól, és arról, hogy mennyi emberi aljasság vezetett Molnár Csilla királynő halálához.
A Kölyköd voltam az EDDA zenekar 1983-as feloszlását mutatja be, és azt, hogy akkor még a rockzene élet-halál kérdés volt. Egy sötét film, amit Pataky Attila megpróbált letiltani.
Csepelen egy KISZ-bizottság beatzenekart keres. Váratlanul 95 zenekar jelentkezik a felhívásra. Elindul a válogatás. Gazdag Gyula betiltott filmjét turkáltuk elő.
Íme a kordokumentum, amin Orbán Viktor és a magyar liberális értelmiség szakítottak egymással.