Kubatov Gábort újabb négy évre megválasztották az FTC elnökének

futball

Kubatov Gábor
Fotó: Botos Tamás / 444

A népligeti kézilabdacsarnokban tartották szerdán az FTC tisztújító közgyűlését, és megválasztották a ferencvárosi klub elnökséget. A klub tájékoztatása szerint kilenc jelöltre lehetett szavazni és mind a kilenc jelölt megkapta az elnökségi tagsághoz szükséges szavazatokat. 

Az egyetlen jelentős újdonság, hogy Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető nem jelöltette magát, helyette (a Ferencváros főszponzoraként ismert) Magyar Telekom vezérigazgatója, Rékasi Tibor került be a testületbe, és lett egyben a klub alelnöke. Mellette Kubatov ajánlására  Nyíri Zoltán eddigi operatív igazgatót is megválasztották ügyvezető alelnöknek. 

Az új, kilenc fős elnökség tagjai Bácskai János, Kökény Beatrix, Kubatov Gábor, Nyíri Zoltán, Rákosi Gyula, Rékasi Tibor, Rieb György, Sike András és Springer Miklós lettek.

Kubatov a döntés után a klub honlapjának azt nyilatkozta, hogy marad a Fradi első számú szolgája, „további komoly infrastrukturális projektek állnak előttünk, illetve célunk, hogy a férfi labdarúgócsapat végre nemzetközi porondon is letegye a névjegyét.” (Nemzeti Sport)