David Grann újságíró 2017-ben írt egy dokumentumregényt az 1908-ban alapított Szövetségi Nyomozó Iroda, azaz FBI egyik első ügyéről. A regény alapján készíti most hatodik közös filmjét Martin Scorsese rendező és az Oscar-díjas Leonardo DiCaprio. A Killers of the Flower Moon egy megtörtént esetet dolgoz fel: a 20-as években Oklahomában olajat találtak egy indián törzs földjén. A kitermelők megegyeztek az indiánokkal, akiknek akkora összegeket ígértek, amikből az Egyesült Államok leggazdagabb embereivé válhattak volna. Nem sokkal később azonban rejtélyes gyilkosságsorozat kezdődött, és az áldozatok mind az indiánok közül kerültek ki.
Az ügy az FBI-hoz került, ez lett J. Edgar Hoover első sikere.
DiCaprio 2011-ben egyszer már eljátszotta Hoovert Clint Eastwood rendezésében, de egyelőre nem tudni, most is ez lesz-e a szerepe.
Scorsese és DiCaprio eddig öt filmet készítettek közösen, a New York bandáit, az Aviátort, A téglát, a Viharszigetet és A Wall Street farkasát. (via Index.hu)