Hadházyék eddig 120 ezer aláírást gyűjtöttek össze, hogy csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez

politika

Hadházy Ákos az Indexnek azt mondta, hogy az október 22-én összesített adatok alapján a pártokkal együtt eddig 120 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie azért, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. A cél az egymillió aláírás lenne, amivel elvileg komoly nyomást lehetne gyakorolni a magyar kormányra.

A gyűjtést még szeptember végén indította, számításai szerint eddig 18 ezret adott le az MSZP-Párbeszéd szövetség, és 2 ezret a Momentum, de az utóbbi csak a napokban kezdett hivatalosan gyűjteni. Hasonló a helyzet a DK-val is, amelynek aktivistái eddig gyakorlatilag a Hadházy keze alá dolgoztak, de már a pártjuk által szervezve is gyűjtik az aláírásokat.

Az EU 28 tagállamából eddig 22 csatlakozott az Európai Ügyészséghez, Magyarország mellett csak Lengyelország és Svédország nem vesz részt a munkában, Dánia, Írország, és az EU-ból éppen kilépő Anglia pedig a bel- és igazságügyi együttműködésnek ezen a területén egyébként sem vesz részt.