„Mi magyarok a saját nagyságunkat sohasem abban láttuk, hogy el tudunk venni valamit másoktól, hanem abban, amit hozzá tudunk tenni az egyetemes kultúrához és tudományhoz”, mondta Orbán Viktor a felújított Szépművészeti Múzeum megnyitóünnepségén kedden délelőtt. „Mi olyan nép vagyunk, ami mindig többet adott a világnak, mint amennyit kapott tőle”, tette hozzá.
„A másokat majmoló, a törvényszerűen kisszerű kultúrpolitika korszaka véget ért”,
jelentette ki a miniszterelnök. Szerinte „nekünk magyaroknak az a reményünk, hogy visszatalálunk utunkra, időtálló eszmékben hiszünk majd megint, és lesz közös rend, ami felé mindannyian szabadon törekedhetünk”.
„Európa nyugati fele ma a saját múltjával, és keresztény gyökereivel vív kultúrharcot. Nálunk más a helyzet: mi nem úgy tekintünk a nemzetre, a hitre és a családra, mint itt ragadt őskövület”,
mondta. Hozzátette: mi békében élünk a saját kultúránkkal, történelmünkkel, az az saját magunkkal.
„Ne legyünk restek saját kultúránk védelmébe, ha kell, lépjünk is sorompóba!”
Ha azt szeretnénk, hogy itt száz év múlva is keresztény, magyar és európai kultúra legyen, akkor most kell
„az európai kultúrharc örvénylésében hidegvérrel és szenvtelen célratöréssel, tapodtat sem hátrálva védeni kulturális mivoltunkat, identitásunkat és szuverenitásunkat”.