250 menekültet fogadna Szlovákia

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Közzétette és tárcaközi egyeztetésre küldte a szlovák belügyminisztérium azt a javaslattervezetet, amit az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával és a Nemzetközi Migrációs Szervezettel készül kötni. A megállapodás értelmében

250 menekültet fogadna be Szlovákia ideiglenesen. 

Korábban már többször is volt hasonló program az országban: a homonnai befogadótáborba kerülő menekültek a hat hónap alatt különböző programokon, iskoláztatáson, képzéseken vesznek részt, majd onnan más országba kerülnek, jellemzően Egyesült Államokba, Kanadába és Norvégiába, ahol már hosszú időre tervezhetnek. Az Inforádió beszámolója szerint Petar Lazarov belügyi szóvivő elmondta, egy nemzetközi projektről van szó,  

célja, hogy segítse a háború elől menekülő embereket.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet szlovákiai vezetője, Zuzana Vatráľová szerint

„Szlovákia bevonása a harmadik országokba történő letelepítési folyamatba nagyon hasznos, és nem egy alkalommal mentette már meg menekülők életét.”