A kormány már azzal támadja a CEU-t, hogy túl sok kutatási pénzt hoztak Magyarországra

idióta rekordok

Újabb abszurd fordulatot hozott szerdára a Fidesz, illetve csatolt felületeinek harca a CEU ellen. 

Jelenleg épp úgy áll a helyzet, hogy ha nem rendeződik december elsejéig az egyetem helyzete, akkor Bécsbe fognak költözni, és ugyan a kormány szerint ez csak egy 'politikai blöff', valójában épp a kormány az, amelyik a saját maga által szabott feltételeket sem veszi figyelembe. Ez a Palkovics László miniszterrel készült interjúból lett teljesen egyértelmű, ahol körkörös érvelést követve az derült ki, hogy az

Oktatási Hivatal fogja eldönteni, hogy a CEU megfelel-e a feltételeknek, így folytathatja-e működését Magyarországon, de ezt nem vizsgálja, mert a CEU nem nyújtotta be a szükséges dokumentumokat, mármint azt az államközi szerződést, amit a magyar kormány nem hajlandó aláírni New York állammal. 

Ezzel párhuzamosan az elmúlt napokban ismét egész pályás letámadás indult a CEU ellen: Rétvári Bence KDNP-s államtitkár kedden arról beszélt a Parlamentben, hogy tizenkétszer annyi uniós pénzt nyert pályázat útján a „Soros-egyetem”, mint a Corvinus, és ebből Rétvári arra következtetett, hogy a CEU egy „üzleti modell”.

Ezt az érvelést vitte át szerdán az Origo, amikor megírták, hogy „Milliókkal pénzelte Brüsszel a Soros-egyetemet”. A Fidesz házilapja is arról írt, hogy a Brüsszel által finanszírozott Horizon 2020 program keretében a CEU 2017 augusztusáig majdnem 14,5 millió eurót kapott, míg a Corvinus csupán 1,2 millió eurót. 

Ez a világon bárhol egy dicsőségre okot adó hír lenne, hiszen a Horizon 2020 az EU legkomolyabb kutatás-fejlesztési pályázati rendszere, onnan eurótízmilliókat elnyerni projektekre bármelyik intézmény és ország becsületére kéne váljon. 

De nem nálunk: így a legújabb vád az lett a CEU-val szemben, hogy túl sok pályázati pénzt nyertek el az EU kutatás-fejlesztési programján. Arról amúgy, hogy ezek a pályázati pénzek milyen sokat jelentenek a teljes magyar tudományos életnek, tavaly részletesen is írtunk: a hasonló projektek ugyanis sokszor kollaborációban zajlanak, azaz ezekből a támogatásokból más intézmények kutatói is részesülhetnek.

Ez is egyike azoknak az okoknak, amiért a teljes magyar tudományos élet számára lenne veszteség a CEU elüldözése. A példákat bőven lehet még sorolni: jól ismert jelenség, hogy más egyetemek diákjai is a CEU könyvtárába járnak, mert egyszerűen jóval több minden elérhető ott, ahogy sok magyar diák hallgathat át más egyetemekről egy-egy kurzusra a CEU-ra, és az egyetem kapcsolati hálója által szemináriumokra és előadásokra idehívott nemzetközi kutatók névsora is bőven lenyomja a többi hazai intézmény programját. 

Arról nem is beszélve, hogy az egyetem Bécsbe költözése középtávon éppen a magyar diákokkal szemben lesz majd leginkább kiszúrás: azok a más országokból érkező hallgatók, akik jelenleg éveket töltenek el Budapesten a CEU miatt, alighanem komoly szívfájdalom nélkül költöznek majd ezentúl évekre Bécsbe, de a jóval drágább megélhetés miatt ez feltehetően számos magyar diák számára már nem lesz magától értetődő út. 

Visszatérve a kutatási pénzekre: tavalyi cikkünkben részletesen bemutattuk, hogy a CEU már régóta a legsikeresebb magyarországi pályázó, a legnagyobb EU-s tudományos keretből, a jelenleg futó Horizon 2020-ból több mint hatmillió eurót nyertek el, többet mint a sokkal nagyobb ELTE vagy BME. Az előző ciklusban, azaz 2014-ig összesen 25 millió euró (7,75 milliárd forint) EU-s támogatást kapott olyan európai kutatási program, amelyben a CEU is részt vett.  

CEU honlapján végig lehet nézni a jelenleg is futó projekteket, alkotmányjogi kutatásoktól kognitív tudományi projekteken át gazdasági és energetikai területekig számos területet lefednek ezek. A CEU jó eredményének köszönhető, hogy Magyarország kiemelkedő pályázati eredményekre volt képes a térségben. (Arról, hogy hogyan alakult a kutatás-fejlesztés sorsa az elmúlt 25 évben Magyarországon és Kelet-Európában, a Science Meetup írt korábban részletesen.)

És mint akkor is írtuk, óriási naivitás lenne azt gondolni, hogy a CEU kiiktatásával ezek a projektek majd más magyar egyetemekre kerülnek át: a kormány az elmúlt években óriási összegeket vont ki az állami fenntartású intézményekből, melyek többségén se erőforrás, se kapacitás nincs ekkora projektek sikeres megpályázására és levezénylésére. 

Rétvári megszólalásával kapcsolatban megszólalt a CEU is: közleményük szerint az államtitkár állításai nem felelnek meg a valóságnak: „a CEU azért kap több Európai Uniós támogatást, mert olyan kutatás-támogatási versenypályázatokon nyer, amelyek odaítélésében pártatlan, szakértői értékelésekre támaszkodó tudományos bizottságok döntenek. Minden ezzel ellentétes állítás az európai kutatás-finanszírozás világszerte elismert tudományos értékelési módszereinek kétségbe vonása, és azon tudósok teljesítményének leértékelése, akik munkájukkal megbecsülést szereztek egyetemünk és Magyarország számára”.

Kapcsolódó cikkek