Elbírálta Molnár és Niedermüller panaszát a Legfőbb Ügyészség, és megerősítette a korábbi állásfoglalást:
az immunitást élvező európai parlamenti képviselők bíróság vagy hatóság előtt – a képviselői megbízatásuk ideje alatt és azt követően – nem vonhatók felelősségre a leadott szavazatuk alapján
Közleményükben kijelentik: "megtévesztő minden olyan értelmezés, amely szerint az ügyészség érdemben állást foglalt volna a feljelentésben szereplő hazaárulás kérdésében." A Legfőbb Ügyészség szerint a Központi Nyomozó Főügyészség a kiegészítést nem igénylő, helytálló indokát adta a feljelentés elutasításának.
"A főügyészségnek tehát érdemben nem kellett vizsgálnia a hazaárulás megvalósulásának a kérdését, mivel a jogszabály engedélye a jelen esetben kizárja a büntethetőséget."