Sistergős választ adott Kovács Zoltán kormányszóvivő az EP liberális frakcióját vezető Guy Verhofstadtnak, aki kampányt indított Orbán Viktor és kormány ellen, mert
miután ellopta az uniós polgárok pénzét, tönkre akarja tenni a közösséget:
Az európai liberális párt, az ALDE európai parlamenti frakcióvezetője egy teherautóra szerelt plakát a Luxembourg térről indult, majd az Európai Néppárt székházához a magyar nagykövetséghez megy, de közben érinti az Európai Tanács és az Európai Bizottság épületét is.
Kovács a Twitteren azzal reagált, hogy Verhofstadt és a libsi barátaik azért ütik Magyarországot, mert velük ellentétben a magyarok nem migránsimádók, és a kormányuk kiáll bevándorláspolitikája mellett, mert nem akarnak bevándorlóországban élni.
A kormányszóvivő posztolta azt a (manipuláltan összevágott) kisfilmet is, amit a magyar kormány néhány hete gyártott le az egykori belga miniszterelnökről, akit most megpróbálnak Soros György-szintű démonná felépíteni a magyar nyilvánosságban.
Hídvéghi Balázs Fidesz-szóvivő egyenesen úgy nyilatkozott, hogy Verhofstadt jelenti ma a legnagyobb veszélyt a kereszténységre. Pont.
Óriásplakáton üzen a magyar miniszterelnöknek a liberális párt frakcióvezetője.
Van, aki szerint az ilyesmi valósághajlítás, más szerint szimpla hazudozás.
„Ideje felrázni Brüsszelt!” – üzeni a videó, amit Kovács Zoltán kormányszóvivő osztott meg először, és ami az egyébként a strasbourgi Európai Parlamentben ülő Guy Verhofstadtot támadja.
Megszállott, beteges és megszállott a liberális EP-képviselő a magyar kormánypárt szerint.