Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden a piarista rend konferenciáján azt mondta:
Nincs korszerűbb pedagógia, mint az egyházi, hiszen évszázadok során bizonyította, hogy mindig képes a megújulásra.
Rétvári Bence úgy látja, hogy az egyházi iskolák - közük a 301 éves Budapesti Piarista Gimnázium - az elmúlt évszázadokban állandó értékeket megtartva, mégis a lehető legkorszerűbben tudtak működni, és múltbeli folyamatos megújulásuk a garancia arra, hogy az elkövetkező időben is képesek lesznek erre. Márpedig ha valaki, akkor Rétvári tudja, hiszen korábban maga is a piarista gimnázium diákja volt.
AZ MTI beszámolója szerint Rétvári Bence szóba hozta azt is, hogy az egyházaknak oktatásra átadott vagyontárgyak, telkek, épületek, amíg egyházi kezelésben maradtak, mindig megőrizték funkciójukat. A vagyont pedig csak gyarapították, soha nem veszítették el.
Így az iskolák egyházi fenntartása még az államinál is jobb garancia a megmaradásukra.