Az 56 éves Mario Melo vasárnap halt meg Buenos Airesben, miután részt vett egy versenyen, ahol az indulóknak a lehető legtöbb croissant kellett megenniük egyetlen perc alatt.
A beszámolók szerint az egykori profi bokszoló a harmadik croissant evése közben lett rosszul, fulladozni kezdett. A nézők között lévő tűzoltó és egy orvos próbáltak segíteni rajta, de nem tudták megmenteni az életét.
A kilencvenes évek elején Melo ismert bokszoló volt, 1990-ben a WBA félnehélzsúlyú világbajnoki címéért is megmérkőzött az amerikai Michael Moorerrel, de az első menetben kiütötték. 1998-ban vonult vissza, 21-9-es mérleggel. (Sports Illustrated)