Németh Szilárd birkózó világbajnoksága hatszor annyiba került, mint a 2013-as hasonló esemény

sport

Kiváló összehasonlítást készített az idei, és a 2013-as budapesti birkózó-vébéről a 24.hu. Öt éve is a Papp László Sportarénában rendezték az eseményt, ami után akkor is elmondta Nemzetközi Birkózó Szövetség aktuális elnöke: ez volt minden idők legjobb vébéje. De jöjjön, hogy miben mutatott újat a Németh Szilárd vezette szövetség az idei rendezéssel:

  • 2013-ban 328 millió forint közpénzt kapott a rendezésre a szövetség
  • 2018-ban 1,8 milliárdot.

De a valódi teljesítmény most az volt, hogy

  • míg 2013-ban a rendezés költségének 48 százalékát, közel 300 millió forintot a szövetség maga termelt ki saját bevételéből,
  • addig idén, az előzetes költségvetés szerint ezt sikerült nulla forintra redukálni.

A 2018-as világverseny tételes elszámolását még nem készítették el, így pontosan nem tudni, hogy mire ment ennyi közpénz. Egy biztos, hétfőn elárulta a HetiTV műsorvezetője, hogy náluk hirdetett a szövetség. A Youtube-on 53 nézőt termelő beszélgetés sajnos arra már nem tért ki, hogy pontosan mennyit fizettek Németh Szilárdék.

Forrás