Az Index ír arról, hogy a nyáron ugyan szinte teljesen eltörölte a cafeteriajuttatásokat a kormány, a fideszes Bánki Erik beadott egy módosítót a parlamentnek, mely alapján egy területen mégis visszakoznának: sportrendezvényekre és kulturális szolgáltatásokra továbbra is lehetne adómentes juttatásként jegyet adni a munkavállalóknak.
Azaz sporteseményekre szóló jegyek és bérletek mellett lehetne még kulturális rendezvényekre, például kiállításokra, színházi darabokra vagy koncertekre jegyeket és bérleteket adni a dolgozóknak, ahogy a könyvtári beiratkozási díj is juttatható lenne adómentesen.
A salátatörvénybe rejtett módosító már átment a gazdasági bizottságon, heteken belül a parlament elé kerülhet.
Mint a lap írja, a kormány, miközben nyáron többek között eltörölte a lakáscélú munkáltatói támogatás adómentességét, a kockázati biztosítás munkáltató által megfizetett díjának adómentességét, vagy a diákhitel törlesztéséhez adott munkáltatói juttatás adómentességét, a szintén akkor eltörölt sport- és kulturális rendezvényekre vonatkozó adómentességet most visszaállítaná.
Ami persze sovány vigaszt jelent azoknak a munkavállalóknak, akiket érzékenyen érintett a cafeteria-rendszer felszámolása például a lakhatási támogatás felszámolása miatt, és akik kedden tüntettek is emiatt.