A PAOK edzője szerint a Vidi nem is focizott, csak felrugdalta a labdát

sport

Csütörtök este Budapesten a Mol Vidi (korábbi nevén: Videoton) 1-0-ra megverte a görög PAOK-ot, ezzel életben tartotta továbbjutási esélyeit az Európa-ligában, hiszen Szalonikiben 2-0 lett az eredmény szintén a magyar csapatnak. A budapesti meccs valóban elég nyögvenyelős volt, de a székesfehérvári csapat edzője, Marko Nikolic azt mondta, a meccs után:

„Azt hiszem, méltó módon képviseljük a magyar focit Európában”.

Razvan Lucescu, a PAOK edzője szerint azonban más a helyzet. Ő azt mondta, a görög csapat legalább megpróbált focizni, míg a Vidi játékosai csak előrerugdosták a labdát, és talált gólokkal nyertek mindkét meccsen. Igaz, azt is elismerte, hogy a két meccsen egyszer sem tudták feltörni a Vidi védelmét, a magyar kapusnak védenie sem kellett a görögök elleni 180 perc alatt. (hvg.hu)