Kiterjeszti a kormány a Maros-mezőségi kísérleti gazdaságfejlesztési programot, melynek keretében tavaly másfél milliárd forint támogatást adtak Maros megye mezőségi részén gazdálkodóknak és kisvállalatoknak. A jövőben Székelyföldön is lehet majd magyar állami támogatásért folyamodni.
Szijjártó Péter ennek bejelentésekor azt mondta, hogy a kormány jövőre 50 milliárd forintot különített el gazdaságfejlesztési programokra, ebből "jelentős összeg jut Erdélybe és a Székelyföldre".
Szijjártó Péter Kolozsváron Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével is tárgyalt, ezen áttekintették azokat a kérdéseket, amiket Kelemen sajtótájékoztatójukon "problémásnak" nevezett. ilyen például a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitása, amit a román hatóságok egyelőre nem engedélyeztek.
Kolozsvári programja keretében Szijjártó Péter erdélyi magyar vállalkozókkal is tárgyalt. Az este folyamán az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetőivel vesz részt munkavacsorán. (Via MTI)