Villámáradás öntötte el a jordániai Petrát

külföld

Rémisztő árvizet okozott a hirtelen lezúduló csapadék Jordánia egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál, Petra városánál. Az amúgy kimondottan száraz kősivatagra lezúduló csapadék hatalmas sebességű folyóként árasztotta el a kanyonokat, turisták százai kényszerültek menekülésre. Az áradásban négyen életüket vesztették, legalább két tucatnyian megsebesültek.

A turisták megdöbbentő felvételeket készítettek a szűk kanyokonon végigsöprő áradásról:

Forrás
Forrás

Egy olvasónk, Judit is a helyszínen volt, ő is készített videót:

Forrás

Mint írta, eddigre már az ár java levonult, egy órával korábban pedig még csontszáraz volt ez a folyómeder. Ő is kerülőúton volt kénytelen elhagyni a térséget, erről is küldött egy képet:

Turisták ezrei menekülnek Petrából a villámáradás után.
Fotó: Olvasónk, Judit felvétele

Mint írta, nem ők voltak az egyetlen magyarok a több ezer turista között. A jordán polgári védelem szóvivőjének tájékoztatása szerint 3600-nál is több turista volt Petrában, a kimenekítésükön még dolgoznak, jelentette az AP.