Sargentini nem mer Magyarországra jönni az ellene folytatott kampány miatt

politika

A holland RTL-nek nyilatkozott hétfőn Judith Sargentini, a magyar jogállamiság ellen indított uniós eljárás alapjául szolgáló jelentés szerzője, akit az elmúlt hónapokban alaposan betalált a magyar kormánypropaganda - főleg azután, hogy az Európai Parlament el is fogadta a jelentést. 

Judith Sargentini, a zöld párti frakció holland képviselõje (j) felszólal az Európai Parlament vitáján 2018. szeptember 11-én. Balra Orbán Viktor miniszterelnök, mögötte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ miniszter (b2)
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs/MTI/MTVA

Sargentini hétfőn az uniós külügyminiszterek, azaz az Európai Unió Tanácsának ülésén járt, de még ezt megelőzően nyilatkozott a csatornának, és arról beszélt, hogy a tagállamoknak fel kell pörgetniük a Magyarországgal szembeni eljárást, és az azzal járó szankciók előkészítését.

Sargentini EP-képviselő csupán, de a külügyminiszterek tanácsa így is meghívta köreibe, és meghallgatták véleményét az eljárásról. 

Az interjúban azt hangsúlyozta, hogy sietnie kell az uniónak, mert Orbán Viktor 2010 óta szisztematikusan építi le a magyar jogállamot, és még nem ért a munka végére, így például küszöbön van a közigazgatási bíróságok felállításáról szóló javaslat, ami újabb csapást jelentene az igazságszolgáltatás függetlenségére. 

Sargentini kitér a riportban arra, hogy nyár vége óta a magyar kormányzati kampány célpontja lett, és úgy állítják be őt, mint aki valamiféle veszélyt jelent Magyarországra. Ez megrémítette, nem mer Magyarországra jönni pihenni, mert „nem jó már így az utcán sétálni”. (hvg.hu)