Miközben egyelőre nem látszik, hogyan oldódhatna fel az új olasz kormány és az EU közötti költségvetési konfliktus, Olaszország egy új szövetségesre látszik szert tenni: Kínára.
A populista-szélsőjobboldali kormánykoalíció gazdasági ügyekért felelős államtitkára, Michele Geraci a Politico beszámolója szerint pénteken beszélt arról, hogy az EU-nak enyhítenie kéne azon a szabályozástervezeten, mely a stratégiai szektorokba történő kínai felvásárlásokat és befektetéseket korlátozná.
Az EU számos gazdasága aggódik már egy ideje amiatt, hogy a többek között energetikai, biztonságtechnológiai, közlekedési és IT-szektorokba áramló jelentős kínai tőke mögött nem őszinte befektetési szándék áll, hanem politikai motiváció, ráadásul amiatt is aggódnak, hogy a kínai befektetők csak a technológiai tudás megszerzésében érdekeltek. Szintén aggályosnak tartják Európában, hogy a kínai vállalatok mögött minden gyanú szerint a kínai állam áll, valamint hogy hiába jöhettek eddig zavartalanul a kínai cégek az európai piacra, ez a viszony nem volt kölcsönös, és az európai cégeknek nagy nehézségek árán lehet csak lábat vetniük a dinamikusan növekvő kínai piacokon.
Erre válaszul a német, a francia és az olasz kormány tavaly összeállított egy javaslatot az Európai Bizottság számára, melyben amellett álltak ki, hogy a Bizottság kapjon döntési- és vétójogot azzal kapcsolatban, hogy megállapítsák, egy európai vállalatot vajon politikai vagy gazdasági okokból akar felvásárolni egy külföldi, Európán kívüli fél.
És amennyiben arra jutnak, hogy a terjeszkedést nem gazdasági, hanem politikai motivációk hajtják, közbeléphetnének.
Ebből a közös munkából hátrált ki az új olasz kormány, és Geraci szerint már azt képviselik, hogy nem kell közös EU-s politika az unión kívülről jövő befektetések ellenőrzésére. Amit magyarázhat persze az is, hogy Olaszország vállaltan készül jobban nyitni a kínai gazdaság felé, miközben egyre komolyabb gazdasági konfliktusba keverednek Brüsszellel, mivel a rendkívül eladósodott ország új kormánya jóval nagyobb hiánycéllal szeretne számolni a következő pár évre, mint amit az EU pénzügyi vezetői jó szemmel néznek.
Az olasz kormánynak amúgy épp kedden kéne válaszolnia az Európai Bizottság legutóbbi észrevételeire a jövő évi költségvetésükkel kapcsolatban, de az előrejelzések szerint nem várható, hogy Róma engedni fog.
Az EU országaiban zajló kínai terjeszkedésről korábban részletesen is írtunk.
Német-francia-olasz kérés érkezett a Bizottsághoz, hogy meg lehessen akadályozni végre EU-s cégek kínai átvételét.
A kínai gazdasági és politikai befolyásszerzés egész Európát érinti, és egyelőre nem látni a közös fellépés lehetőségét. Erős üzenet volt, hogy egyedül Magyarország tartott ki Kína mellett, de a GDP-ben még nem látni ennek a hasznát. Interjú Matura Tamással, a Corvinus oktatójával.