Egy szagelszívó lehetett a tűz forrása, ami miatt leégett a DK központja is

politika

Az atv.hu információi szerint elképzelhető, hogy egy szagelszívó miatt gyulladt ki annak a Teréz körúti irodaháznak a teteje, melyben a DK központja működött.

A Fővárosi Katasztrófavédelem szóvivője, Kolozsi Péter elmondta, hogy „a tetőszerkezeti tűzesetet megelőzően, ugyanabban az épületben, a földszinten egy étterem konyhájában a szagelszívó berendezés égett, ehhez riasztották a tűzoltókat, majd a tűzoltás közben értesítették a kollégáimat, hogy a tetőszerkezetben is tűz keletkezett. Hogy a kettő között van-e összefüggés, azt most jelenleg nem tudjuk megmondani, hatósági eljárás keretében vizsgáljuk a tűz keletkezési okait.”

Gréczy Zsolt, a párt szóvivője elmondta az ATV-nek, hogy még nem tudták felmérni az anyagi károkat, de gyakorlatilag mindenük odalett.

Gyurcsány Ferenc pártjának az MSZP és a Liberálisok pártja is felajánlotta, hogy amíg nem találnak maguknak új helyet, addig nyugodtan használhatják az ő irodáikat.