Orbán Viktor gratulált a diktatúrába visszavágyó brazil elnöknek

POLITIKA

Orbán Viktor hétfő délután telefonon telefonon beszélt Jair Bolsonaróval, Brazília megválasztott elnökével. A magyar miniszterelnök gratulált a januárban hivatalba lépő új brazil államfőnek. Orbán Viktor úgy fogalmazott: 

nagy elismeréssel látja, hogy azokat az értékeket, melyeket Magyarország is fontosnak tart, Jair Bolsonaro győzelemre vitte a hazájában.

Ahogy arról korábban írtunk, Bolsonaro még a populizmus új hősei közül is kiemelkedik. Hiába emlegetik a brazil Trumpként, de amerikai példaképénél jóval radikálisabb: 

  • nyíltan visszavágyik a katonai diktatúrába, amelynek tisztje volt,
  • Trumppal ellentétben durván homofób, egyszer arról beszélt, hogy inkább látná holtan a fiát, mint hogy meleg legyen;
  • máskor pedig azt mondta egy képviselőnőnek, hogy csak azért nem erőszakolja meg, mert nem érdemli meg;
  • enyhíteni akarja a fegyverbirtoklás szabályait, amitől Brazíliában nagyon sok embert kiver a víz;
  • Trumphoz hasonlóan roppant megértő az emberkínzással szemben;
  • és Trumppal vagy mondjuk Orbánnal ellentétben ő még szavakban sem tartja sokra a demokráciát;
  • és mivel az Amazonas-medence megőrzése sem fontos neki, könnyen környezeti tragédiához vezethet a politikája
Jair Bolsonaro
Fotó: RICARDO MORAES/AFP

Orbán Viktor hozzátette, hogy Magyarország kész arra, hogy a két ország kapcsolatrendszerében szintet lépjenek. Jair Bolsonaro telefonbeszélgetésük végén meghívta a magyar miniszterelnököt elnöki beiktatására. (via MTI)

Kapcsolódó cikkek