Végrehajtást rendelnek el Németh Szilárd ellen, mert bírósági ítélet ellenére sem hajlandó elnézést kérni az Eötvös Károly Intézettől

bűnügy

Közleményt adott ki az Eötvös Károly Intézet, mely szerint 2017 márciusában beperelték Németh Szilárdot, a Fidesz alelnökét, mert egy nyilatkozatában azt mondta, az Eötvös Intézet a Közhasznúsági jelentésében megjelöltnél „sokkal, de sokkal nagyobb lóvét” kapott Soros György alapítványaitól, azaz nyilván meghamisították közhasznúsági jelentésünket. 

Ezt azzal egészítette ki Németh a közlemény szerint, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok képviselői a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén nyilatkoztak erről, amely tájékoztatást a bizottságban ülő ellenzéki képviselők ugyancsak meghallgatták. 

Mint a szervezet most fogalmazott, „híresztelése számunkra azért is fenyegető volt, mert jogszerűen Magyarországon csakis bűncselekménnyel, illetve terrorgyanúval illetett személyeket, súlyos bűncselekmények gyanúsítottjait szabad lehallgatni”.

Az Eötvös Károly Intézet 2017. december 1-én a Fővárosi Törvényszéken elsőfokon megnyerte a Németh Szilárd állításai miatt indított pert, mivel Németh Szilárd az Eötvös Károly Intézet jóhírnevét sértő állításait nem tudta bizonyítani.Ezt a pereskedést 2018. április 17-én másodfokon immár jogerősen ugyancsak megnyerték.

Mint írják, Németh Szilárd az őt elmarasztaló és kötelező ítéletet azóta sem hajtotta végre. Emiatt vele szemben az Eötvös Károly Intézetnek végrehajtási eljárást kellett indítania.

A Fővárosi Törvényszék 2018. november 15-én a végrehajtás tárgyában kelt végzése elrendeli, hogy Németh Szilárd, saját költségén hozza nyilvánosságra közleményben kifejezett sajnálkozását.  Egyben kötelezi a Fidesz országgyűlési képviselőjét, hogy mivel megsértette az Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Közhasznú kft-nek a jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát, fizessen 15 napon belüI az intézet részére 350 000 forint sérelemdíjat, valamint összesen 102 000 forint perköltséget.

A bíróság elrendelte az adósság végrehajtását.