Közleményben tájékoztatta a sajtót Mirkóczki Ádám jobbikos szóvivő arról, hogy pártja nevében rendkívüli nemzetbiztonsági ülést hívott össze szerdára. Mirkóczki, aki a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke is egyben, a levélben azt írta,
„magyarázatot várok arra, hogy ki a felelős azért, hogy az elmúlt 28 évben példátlan módon így hazudjanak és átverjék testületileg az Országgyűlés legfontosabb szakbizottságát. A Gruevszki-botránnyal kapcsolatban a Belügyminisztérium és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal törvényi kötelezettségüket megszegték, a nemzetbiztonsági átvilágításon is átesett bizottsági tagokat félrevezették”
Mirkóczki kedd kora délután az Indexnek nyilatkozott arról, hogy a parlament nemzetbiztonsági ülésén Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vezetője azt mondta,
„ Gruevszki kérelmének elbírálása még nem zárult le és az egy hosszadalmas folyamat, sokáig tart majd”.
Mindez kevéssel azelőtt, majdhogynem egy időben történt azzal, hogy a kormányközeli Magyar Idők megírta: a hivatal befogadta Gruevszki kérelmét és a volt macedón kormányfő menekültstátuszt nyert Magyarországon. Alig másfél órán belül az értesülést Gruevszki maga erősítette meg Facebook-oldalán.
Mirkóczki azt is nehezményezte az Indexnek adott nyilatkozatban, hogy a hivatal vezetője gyakorlatilag semmilyen információt nem adott ki Gruevszkiről a kérdések „személyes jellege” miatt, holott csak arra lett volna kiváncsi, milyen formában segítették Albániából Magyarországra az egykori elnököt a magyar hatóságok.