Argentin ügyészek vádat emelhetnek Mohamed bin Szalman ellen, amikor Buenos Airesbe utazik

külföld
Mohamed bin Szalman herceg. 
Fotó: BANDAR AL-JALOUD/AFP

Vádat emelhetnek Mohamed bin Szalman szaúdi koronaherceg ellen argentin ügyészek, amikor a héten Buenos Airesbe utazik a G20-találkozóra. 

Háborús bűnök és kínzás miatt is vádat lehetne emelni - legalábbis ezt mondja az emberi jogokkal foglalkozó Human Rights Watch, akik jelezték az argentin hatóságoknak, hogy az univerzális joghatóság elve alapján léphetnének az ügyben.

A vádpontok között lehetne, hogy a jemeni háborúban a szaúdi hadsereg rendszeresen öl meg civileket, illetve konkrét gyilkosságok és kínzások is, többek között Dzsamál Hasogdzsi esete.

Most az ügyészésgnek kell eldönteni, hogy az univerzális joghatóság vonatkozik-e erre a koronaherceg helyzetére. Egyelőre erősen kétséges, hogy ez tényleg megvalósul-e, Mauricio Macri elnök hivatala sem kommentálta, valóban letartóztatják-e a herceget, ha argentin földre lép.

A kétnapos G20-csúcs pénteken kezdődik, ott lesz Donald Trump is, aki azt mondta, találkozni fog a herceggel. (Guardian)