CNN: Magyarországot a holokauszt történelmének eltorzításával vádolják

Média

A CNN nemzetközi verziójának vezető híre, hogy „Magyarországot a holokauszt történelmének eltorzításával vádolják”.

Forrás: CNN

Az „Ez a holokausztmúzeum milliókba kerül, és még mindig nem nyitott meg. De nem ez az, ami aggasztja a történészeket” című cikk a Sorsok Háza múzeumról szól, amit évek óta készíti elő a magyar állam, de az ügy elakadt, elsősorban a Mazsihisz és Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatójának vitája miatt. Szeptemberben a kormány átadta a múzeumot egy másik zsidó egyháznak, a chábád irányzatot képviselő EMIH-nek, ami kész a jó együttműködésre Schmidt Máriával. A múzeumot jövőre szeretnék megnyitni.

A CNN azt írja, elismert holokausztkutató történészek attól tartanak, hogy a múzeum kicsinyíteni fogja Magyarország szerepét a zsidók deportálásában és üldözésében. Idézik viszont Köves Slomót, az EMIH vezetőjét is, aki szerint ezek az aggodalmak kicsit korainak, tekintve, hogy a kiállítás előkészítése még mindig folyamatban van. A CNN megkereste Schmidt Máriát is, de ő nem akart nyilatkozni. Kovács Zoltán kormányszóvivő a lapnak azt mondta, a Sorsok Háza megnyitásával addig fognak várni, amíg nincs „konszenzus” a kiállításról.

Szeptemberben Robert Rozett, a Jad Vasem múzeum könyvtárának igazgatója, aki a magyarországi holokauszt elismert kutatója, élesen bírálta a koncepciót. A Jad Vasem a világ legjelentősebb holokauszttal foglalkozó tudományos intézete, a közelmúltban Orbán Viktor is járt benne, izraeli látogatása alkalmával.

A CNN nemrég hét európai országban felmérte az antiszemitizmus helyzetét, és az a felmérés szerint közülük Magyarországon van a legnagyobb mértékben jelen. (CNN)

Kapcsolódó cikkek