Megrovásban részesítette a bíróság Dezső András újságírót, írja a Hvg, miután cikket írt arról a Svédországban élő nőről, aki előszeretettel nyilatkozott a kormánybarát médiában a szörnyű svédországi állapotokról, amit a bevándorlás idézett előt.
Dezső cikkéből kiderült, hogy Natalie Contessa af Sandeberg számos alkalommal adott munkát a svéd hatóságoknak, zaklatás, rágalmazás miatt ítélték el, hivatalos személynek, pszichológusnak adta ki magát. A cikk utóéletéről és a vádemelésről az újságíró a fideszes médiából értesült. Az Index újságírója a nyilvános svéd bírósági adatbázisból, a lexbase.se oldalból dolgozott, ezt a rendőröknek is elmondta.
Az ügyészség mégis egy év próbára bocsátást javasolt "személyes adattal való visszaélés" vétsége miatt, ám ezt a bíró megrovásra változtatta "nulladik fokon", ugyanis tárgyalása sem volt az ügynek.
Dezső ezzel kapcsolatban a Hvg-nek elmondta, „a jogszabályoknak megfelelően rendes tárgyalást kérnek, így a megajánlott megrovás helyett a tárgyalás után születik ítélet. Dezső jelezte azt is, hogy a fideszes médiában róla megjelent állítások miatt maga is pert indít.” (Hvg.hu)