A Kutyapárt több helyen épített önszorgalomból buszmegállókat az országban, oda, ahonnan hiányoztak. Pécsen és Felcsúton is szinte rögtön elbontották ezeket, nehogy már valami jó legyen.
Az újabb buszmegállónak azonban példátlanul magas a túlélési esélye.
A körforgalom ugyanis, ahova a megálló került, pont arról nevezetes, hogy senki nem ismeri el a sajátjának.
Tavaly az RTL Klub kifejezetten szórakoztató riportban számolt be róla, hogy egy helyi srác - Domokos - szeretné elérni, hogy az embereknek ne kelljen a szélben, esőben, hóban várni a buszra, ezért elkezdett leveleket, kérvényeket írni. Amiből az lett, hogy az Üröm és Óbuda határán fekvő körforgalmat mindkét önkormányzat próbálta a másikra tolni, de az is felmerült, hogy talán a MÁV vagy a közútkezelő lenne az illetékes, de utóbbiak is eltolták maguktól a problémát.
Úgyhogy talán kivételesen senki sem akarja majd elbontani ezt:
Vasárnap húzták fel, szerdán már jelezte a párt, hogy az önkormányzat le fogja bontani. Már nem áll.
Három napja van a Kutyapártnak a bontásra, különben az állam saját erőből bont, és kiszámlázza a költségeket.