"Még pár év és a jászolba is befekszik a polgi?"

POLITIKA

Dunakeszi gyerekpopulációja is azon szerencsések közé tartozik, akik már az új típusú Mikulással találkoznak. Ez az új annyiban hasonlít a régire, hogy piros ruhája és fehér szakálla van, így aztán messziről felismerni, de az ajándékosztást átadja azoknak, akiknek nem kell álruha, hogy kitünjenek a tömegből, a hétköznapok mikulásainak, a fideszes politikusoknak. Tavaly szinte nem volt Magyarországon olyan ovis, akinek ne lett volna közös fotója egy Mikulás-csomagot osztogató politikussal, amit felnőttként is bármikor szívesen elővesz majd. Idén is megjelentek már azok, akik nem lövetnek gumilövedékkel az ovisok közé, hanem a Mikulás helyett mosolyt csalnak a kis gyermekek arcára.  

Nincs könnyű dolguk az elfoglalt politikusoknak, egyesével kell felkeresni az ovikat, kórházakat, de Dunakeszi polgármestere, Dióssi Csaba nekik mutatott újat. A város megrendezte a szokásos nagy Mikulás-ünnepségét, Levente Péterrel és a kötelező pirosruhás-fehérszakállas statisztával, akit az ünnepség után az előtérben szépen leültettek egy székbe, kicsit arrébb attól az asztaltól, ahol a polgármester maga osztogatta a Mikulás után a teremből kiáramló gyerekeknek az ajándékot. 

Fotó: Dióssi Csaba/Facebook

Olvasónk nem érti még a korszerűbb Mikulás koncepcióját, mert ezt írta a kedves kis ünnepségről:

„Hányinger volt, hogy a kisfiamnak el kellett magyaráznom, hogy a Mikulás bizonyára elfáradt, ezért a polgármester bácsi adja át a csomagot”. 

Azt írja, érti, pedig nem is érti:

„Értem én, hogy városi ünnepség, meg városi költségvetés, de émelyítően gyomorforgató így törleszkedni a Télapóhoz. Még pár év, és a jászolba is befekszik a polgi?”   

A csomagokkal aztán például már simán oda lehetett menni az üres puttonyos Mikuláshoz. Ideje másnak lejelenteni, ki volt jó és ki volt rossz.

Forrás
Kapcsolódó cikkek