Izrael egyeztetéseket folytat a magyar kormánnyal a Sorsok háza múzeum jövőbeli tartalmáról, számolt be az Axios. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szeptember elején jelentette be, hogy a három éve készen lévő épületben nyíló holokauszt emlékközpontot az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel és a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal együttműködve alakítják ki.
Az Axios szerint az izraeli külügyminisztérium szorosan követte volna a folyamatot, és figyelmeztette volna Schmidt Máriát, hogy
Izrael ellenez minden történelemhamisítási kísérletet.
A külügy szerint félő, hogy Schmidt folytatja eddigi narratíváját, ami szerint a népirtást kizárólag a német nácik hajtották végre Magyarországon, abban a magyar állam, és a magyar nép nem vett részt tevékenyen.
A külügyminisztérium figyelmeztetése elé vágott azonban Benjamin Netanjahu miniszterelnök, és maga kezdeményezett párbeszédet a magyar kormánnyal a Sorsok Házáról. Csütörtökön Orbán két tanácsadója fog tárgyalni Netanjahu munkatársával, Reuven Azarral. Az eredmény borítékolható: a miniszterelnök támogatásáról biztosítja majd Orbánt és kormányát. Ahogy legutóbb a CNN-en is tette. A külügyet nem hívták meg az egyeztetésre.