Mindösszesen egyszer találkozott Kásler Miklóssal, a miniszter akkor is a Tanácsköztársáságról kérdezte, mondta a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről október elején váratlanul kirúgott Prőhle Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este. Semmit sem csinálna másképpen, mert
"mindig a legjobb meggyőződésem és a józan, otthonról hozott ízlésvilágom szerint csináltam mindent az életben. Itt is azt gondoltam, hogy egy közintézménynek úgy kell működnie, ahogy én azt működtettem”
Prőhlét a közelmúltban ismét megválasztották a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjévé. Szerinte már csak ezért is abszurd, hogy őt mint egy történelmi egyház világi vezetőjét olyan vádak érik, hogy a Tanácsköztársaságot támogatná.
„Mondjuk lehet, hogy ez csak az én evangélikus testvéreim bölcsessége, hogy ezt a hülyeséget nem hitték el,”
mondta.