Az eltűnt hercegnő rejtélye

külföld

December elején mutatta be a BBC „Az eltűnt hercegnő rejtélye” című filmet, ami így cím alapján leginkább gyerekmesének vagy valamilyen középkori legenda feldolgozásának tűnhet, pedig egy 2018-ban történt eseményeket feldolgozó dokumentumfilm. Dubai hercegnőjéről, Latifáról szól, aki megpróbált megszökni zsarnok apja birodalmából. 

Latifa hercegnő a szökése előtt készített videón

Latifa bin Mohammed al-Maktoum annak a Mohammed bin Rashid al-Maktoum sejknek az egyik lánya, aki az Egyesült Arab Emírségek leggazdagabb és legismertebb tagjának, Dubainak az uralkodója 2006 óta. A sejknek legalább hat feleségétől legalább 23 gyereke van, akiket mind megillet a hercegi, illetve hercegnői rang. Az 1985-ben született Latifa a relatíve liberális, turistacsalogató imidzsére sokat fektető Dubai kvázi reklámarca volt, a vagány, ejtőernyőző hercegnő, akinek azt kellett volna demonstrálnia, hogy apja birodalmában még a nők is milyen szabadok. 

Ez a PR-kampány 2018 márciusának elején Goa partjainál kapott léket, amikor India és az Emirátusok katonái lerohanták a Nostromo nevű jachtot, aminek a fedélzetén Latifa hercegnő próbált a szabadságba szökni. A sejk befolyásának köszönhetően hivatalosan senki nem mond semmit arról, hogy Latifa hogy került oda, és azóta mi történt vele, de a BBC újságírói szerencsére összerakták a hercegnőszöktetés kirakósának darabjait.

A mostani szökése előtt rögzített videóüzenetben Latifa arról beszélt, hogy 16 éves korában egyszer már megpróbálta elhagyni apja birodalmát, de akkor a határon elfogták, három évre gyakorlatilag börtönbe zárták, megverték és megkínozták. De nem csak ezért tervezte a 2018-as próbálkozását állítása szerint hét éven át, hanem mert nővére története különösen óvatossá tette.

Shamsa bint Mohammed Al Maktoum 2000-ben szökött meg családja egyik angliai luxusbirtokáról, és több mint egy hónapon át szabad is volt. Végül Cambridge-ben, az utcáról ragadták el apja emberei, akik ezek után haza is csempészték. Mivel ez emberrablásnak minősül, a brit rendőrök megpróbálták kivizsgálni az ügyet, de mindenhol csak falakba ütköztek. Egy nyomozó megpróbált Dubaiba utazni, hogy beszélhessen Shamsával, de nem kapott vízumot, és a sejk birodalmából semmilyen kérdésére nem érkezett válasz.

Latifa a videóban arról beszélt, hogy nővére azóta is egyfajta börtönkórházban él hazájában, és hogy az ő sorsát mindenképpen szerette volna elkerülni. Ezért is próbálta felvenni a kapcsolatot olyasvalakivel, akinek sikerült megszöknie közel-keleti emirátusból.

Hervé Jaubert francia üzletember 2004-ben indította be Dubaiban turistatengeralattjáró-vállalkozását, de néhány év múlva üzleti vitába keveredett az egyik leggazdagabb helyi család vezetőjével. A fiatalkorában a francia haditengerészetnél és a titkosszolgálatnál kiképzett Jaubert érezte, hogy szorul a hurok, ezért egészen kalandos módon szökött meg az országból. Női ruhába bújt, alatta könnyűbúvár-felszereléssel, és először is működésképtelenné tette a helyi parti őrség hajóját, másnap pedig egy gumicsónakkal kiszökött nemzetközi vizekre, ahol egy korábban leszervezett vitorláshajó várta egy régi francia kémismerősével a fedélzeten, és nyolc nap alatt elhajóztak a biztonságos indiai Mumbai kikötőjébe.

Amikor 2011-ben Latifa először próbált kapcsolatba lépni Jaubert-tel, a francia azt hitte, hogy valaki csőbe akarja húzni Dubaiból. A hercegnőnek azonban végül sikerült meggyőznie arról, hogy ő tényleg a sejk lánya és tényleg szökni akar, és innentől kezdve 2018-ig hetente többször is emaileztek.

Latifa másik segítője egy finn nő, Tiina Jauhiainen volt, aki capoeira-leckéket adott a sejk egyik palotájában, és akivel a hercegnő összebarátkozott. Rendszeresen együtt ejtőernyőztek, és Jauhiainen lett Latif kapcsolata a külvilággal, ő utazott Jaubert-hez is egyeztetni a szökés részleteit. A hercegnőnek sikerült 400 000 dollárt, több mint 100 millió forintot félretennie, és ebből tudták fedezni a költséges akciót.

Balra Latifa apja, a Dubai emír, jobbra a szaúdi trónörökös
Fotó: BANDAR AL-JALOUD/AFP

2018 február 24-én Jauhiainen és Latifa szokás szerint együtt reggeliztek, majd a királyi testőröket álruhában kicselezve autóval átszöktek a szomszédos Ománba. Innét 40 kilométeres, rázós tengeri út várt rájuk gumicsónakkal és jetskivel, míg sikerült elérniük a Nostromo nevű jachtot, amin Jaubert várt rájuk. Az amerikai zászló alatt hajózó Nostromóról azt gondolták, hogy zavartalanul elérheti India partjait, de elszámították magukat. 

Latifa abban bízott, hogy a nyilvánosság ereje segíthet rajta, ezért a Nostromóról nemcsak a családjával, hanem a médiával is megpróbálta felvenni a kapcsolatot. Azonban akárcsak Jaubert, a megkeresett újságírók is arra gyanakodtak, hogy valaki felültetni próbálja őket, ezért a szökésben lévő arab hercegnő híre nem járta be a világsajtót.

Miközben a Nostromo az indiai Goa kikötője felé haladt, Latifa apjának gépezete működésbe lépett. Hiába volt éppen kikapcsolva a hercegnő mobilja, a hajó útját követni gyerekjáték volt. A hajón tartózkodók beszámolói szerint amikor március 4-én már alig 50 kilométerre voltak az indiai partoktól, valóságos hadiflotta vette körbe a Nostromót, gyorsan átvették az irányítást felette, minden utast és a filippínó legénységet letartóztatták, a hajót pedig visszafordították az Emirátusok felé.

Néhány nappal később a Nostromo már ismét Dubaiban volt, és bár a legénységet, a francia-amerikai kettős állampolgár Jaubert-t és a finn Juahiainent a következő napokban szabadon engedték és kiutasították, Latifa hercegnő sorsáról semmit sem közöltek az ekkor már nagyon is érdeklődő nemzetközi sajtóval, Instagramját bezárták, őt pedig teljesen eltüntették a nyilvánosság előtt.

Ez így volt egészen a BBC filmjének bemutatójáig, ami után a Dubai uralkodócsalád sajtóközleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy Latifa jól van, épp december 6-án ünnepelte a 33. születésnapját. És őt, akárcsak nővérét, Shamsát nagyon szereti és nagyra tartja a családja. Képet, videófelvételt egyik hercegnőről sem mellékeltek.

Akárhol, akármilyen állapotban is van most a két nővér, Latifa ügye és a BBC filmje ismét rávilágította a nyugati világ figyelmét arra, hogy közel-keleti szövetségeseik, még ha néha modern és felvilágosult képet is szeretnének sugározni magukról, sok szempontból a legsötétebb középkort idézik. Az eltüntetett hercegnő ügye ráadásul nem sokkal azután robbant ki, hogy Dubaiban csak a hatalmas nemzetközi felháborodás hatására engedték szabadon azt a kurta-furcsa tárgyaláson életfogytiglani börtönre ítélt brit kutatót, akit kémkedéssel vádoltak. És persze ott volt Dzsamal Hasogdzsi ügye is, akit októberben az isztambuli nagykövetségükön gyilkoltak meg a szaúdiak, az Emirátusok hűséges szövetségesei.

„Egész életemben elnyomtak és rosszul bántak velem. A nőkkel úgy bánnak, mintha nem is emberek lennénk. Az apám nem folytathatja azt, amit mindannyiunkkal csinált” 

- írta Latifa még a szökés előtt Jaubert-nek az egyik emailjében. A francia szerint a hercegnő neki a Nostromón azt mondta, hogy szívesebben meghalna szökés közben, mint hogy még egyszer visszavigyék Dubaiba. Ahogy pedig az előre felvett videóüzenetében fogalmazott: „nagy baj, ha ezt most látják, mert azt jelenti, hogy vagy halott vagyok, vagy nagyon, nagyon, nagyon rossz helyzetben.”