Hawaii egyik északnyugati szigetén készült a fenti kép egy fiatal barátfókáról. A látvány a szakértőket is meglepte, de csak mert ez már nem az első eset, hogy az egyébként veszélyeztetett fajként számontartott ragadozó emlős egyik példánya orrába szippant egy angolnát.
A fókák egyik ismert kutatója. Charles Littnan a Postnak arról beszélt, hogy először két évvel ezelőtt kaptak képeket barátfókákról, akiknek orrlyukába hosszúkás halak szorultak. Rövid konzílium után úgy döntöttek, megpróbálják kioperálni a már csak két centire kilógó halat az állat orrából. Akkor sikerült: a fóka megmaradt, a gyakorlatilag egészben felszippantott hal odalett.
Azóta három-négy hasonló esetet regisztráltak, amikor egy-egy fóka orrba tolta az angolnát. Minden esetben sikerült eltávolítani a halat a lyukból, az eseteket mind különböző szigeteken észlelték, így emberi beavatkozás kizárt.
A jelenségre nincs egyelőre biztos magyarázat, a kutatók szerint a legvalószínűbb az, hogy az angolna akkor jut az orrba, amikor a fóka korallzátonyok környékén portyázik. Mivel nincs használható végtagjuk, amivel segíthetnének magukon, pofát a vízbe vágva vadásznak, a korallok körül gyakran rejtőző kis halak, polipok, angolnák pedig beszippantódhatnak.
A másik teória szerint elképzelhető, hogy nehezen emészthető angolnákról van szó, akiket a fókák kihánynak, de az orron át távoznána a száj helyett, de a kutatók ezt tartják a kevésbél életszerű verziónak.
Akárhogy is, a kép gigantikus karriert fut a közösségi médiában, alighanem mert a fóka, miközben nincs végtagja, amivel könnyíteni tudna a helyzeten, jókedvvel és sztoikus nyugalommal viseli, hogy egy döglött hal lóg ki az orrából. (Washington Post) (Címlapi és cím feletti kép: .)