Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre országgyűlési képviselők szombaton tartottak sajtótájékoztatót a szombati szakszervezeti tüntetés margójára.
Előző nap több ezer ember gyűlt össze az Alkotmány utcában, hogy tiltakozzanak a kormány tervei ellen, miután egy friss törvényjavaslat 250-ről 400 órára emelné a munkavállalók által önként vállalható túlóramennyiséget, csökkentené a szakszervezetek mozgásterét, és lehetővé tenni, hogy a pluszpénzeket a munkáltatók csak késve fizessék meg.
A szocialista politikusok arról beszéltek, hogy nagyon jó, hogy a szakszervezetek végre erőt mutattak, mert Orbán csak az erőből ért. Ez a törvény szerintük még jobban kizsákmányolja a munkásokat, akiket túlterheltség jellemez majd, családok zilálódhatnak szét miatta, valamint a munkafeltételek radikális romlása miatt még többen mennek majd el Magyarországról.
"Ha ezt a gyalázatos törvényt megszavazzák, akkor minden egyes fideszes képviselőt egyenként fogunk szembesíteni tettének súlyával" - jelentette ki Komjáthi.
A kormánypárti frakció frissen reagált az elhangzottakra, és közölték az MTI-n keresztül, hogy Gyurcsány. Azt írták még, hogy az MSZP egymillió embert tett munkanélkülivé, és a jelenlegi személyi jövedelemadó kulcsának duplájával sarcolta őket, az embereket adóztatták a bankok helyet, és azok oldalára álltak. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP kormány már közel 800 ezer munkahelyet teremtett.
Elindult a rabszolgatörvény elleni tüntetés Budapesten.
Csütörtök éjjel jelent meg a módosítás, ami kollektív szerződés nélkül is lehetővé tenné az évi 400 óra rendkívüli munkavégzés kirendelését. Szombaton tüntetnek a szakszervezetek.
"Harcoljanak a szakszervezetek, harcoljanak a magyar dolgozók, Orbán erőből ért" - jelentette ki Kunhalmi Ágnes.