A törvényi kötelezettséghez képest bő félévvel tette közzé a vizes-vébé szervezőcége tavalyi beszámolóját, írja az Mfor.hu. Minden idők vizes versenye veszteséges lett: a Bp2017 Kft. százmilliós mínusszal zárta a 2017-es évet.
Hogy pontosan mennyibe került a verseny az országnak, nem tudni. Az Átlátszó összesítése szerint 130 milliárd forint a vége Duna Arénástul. A Bp 2017 fő bevétele az állami támogatás 49,5 milliárd forintos összege volt, értékesítésből ezentúl minössze 4,6 milliárd keletkezett.
Megdöbbentő, de a marketing és PR költségek címen elkönyvelt 10,2 milliárdos kiadás mellett mindössze 806 millió forintos jegyárbevétel keletkezett.