November 3. óta nincs hír az egyik legismertebb kínai fotósról, Lu Kuangról. A World Press Photo-díjas Lu New Yorkban élő neje, Hszü Hsziao-li most a kínai rendőrség szerdai tájékoztatására hivatkozva jelentette be, hogy férjét őrizetbe vették.
Hogy miért, arról egyelőre nem tájékoztatták.
Lu fotóriporterként kimondottan érzékeny témákról tudósított. A World Press Photo nagydíját egy olyan sorozatával nyerte el, amely azokról a szegény falusi kínaiakról szólt, akik azért fertőződtek meg HIV-vírussal, mert megélhetésük érdekében kénytelenek voltak rendszeresen vért adni.
Emellett rendszeresen számolt be olyan jelenségekről, amelyek kellemetlenek a kínai államhatalomnak: a környezetszennyezésről és az ipar pusztító hatásairól. A kínai média általában kerüli ezeket a témákat, mert az újságírók büntetést kockáztatnak az ilyen, az államhatalom számára kellemetlen ügyek feltárásával.
Lu neje tájékoztatása szerint november 3-án tűnt el. Egy héttel eltűnése előtt érkezett Urumcsiba, Hszincsiang fővárosába, ahol a kínaiak százezerszámra zárják átnevelő táborokba a helyi muszlim kisebbség, az ujgurok tagjait. Lu innen november 5-én indult volna Szecsuan tartományba egy barátjához, de oda már nem érkezett meg. (Via MTI)