Helyzetjelentés a tévészékházból. A rendőrök arra szólították fel az ellenzéki országgyűlési képviselőket, hogy hagyják el a köztévé székházát, mert birtokvédelmi eljárásban így döntött a III. kerületi jegyző. (Az MTVA kérte az eljárást.)
Ezt az értesítést néhány képviselő kint, az épület előtt hallgatta meg. Ők be már nem tudtak menni, mert az ajtót nemcsak nekik, de a rendőröknek sem nyitották ki. Viszont ki sem tudtak menni az épület kerítéssel körbevett részéről, mert azt sem nyitották ki. Így aztán az történt, hogy kerítettek egy létrát, hogy ki tudjanak menni. Hadházy Ákos így jutott ki, aztán az egész, több képviselő által élőben közvetített komédiát az zárta le, hogy résnyire mégis kinyitották az egyik kaput, ahol ki tudtak slisszolni a csapdába esett képviselők.
Azok a képviselők, akik bent vannak az épületben, nem akarnak kijönni egyelőre, hiszen egy jegyző határozat aligha írhat felül egy törvényt. A rendőrök erre az esetre intézkedéseket ígrétek.