A Színháztörténeti Múzeum és Intézetet is vidékre költöztetné a kormány

POLITIKA

Megszületett a kormányhatározat arról, hogy vidékre költözhet a Természettudományi Múzeum, melynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem terjeszkedése miatt kellett mennie eddigi helyéről. 

A múzeum költözéséről korábban mi is írtunk, most viszont a hvg cikke szerint az is kiderült, hogy „az országos közgyűjtemények vidéki szerepvállalásának erősítése” miatt vidékre költözhet a Petőfi Irodalmi Múzeum részeként működő Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet is. 

Ez egy jóval kevésbé látogatott intézmény, mint a Természettudományi Múzeum, az intézetet többségében olyan kutatók használják, akik a munkahelyeik elhelyezkedése miatt Budapesten élnek. Legalább ennyire érdekes, hogy az intézet és a múzeum két elég értékes ingatlanban foglalt eddig helyet: egy Krisztina körúti klasszicista épületben, valamint Bajor Gizi egykori budai villájában. Mivel a kormányhatározatból nem világos, hogy melyik helyszínt kéne feladnia az OSZMI-nak, levélben kérdeztük meg tőlük, ha kiderül, beszámolunk róla. 


A XII. kerületi, Krisztina körúti székház 

A kormányhatározat kitér arra is, hogy a részletes szakmai koncepciót március 15-ig, a pénzügyi és jogszabálymódosítási javaslatokat május 15-éig kell kidolgozni.

Kapcsolódó cikkek