Ha ezt tudták volna, bele sem kezdenek az ellenzéki politikusok a tiltakozásba. Most már késő.
Még a tévészékházban történt hétfőn, amikor az ellenzéki politikusok bent voltak a Kunigunda utcai épületben. A korábban a biztonsági őrök által kamerák előtt lebirkózott DK-s Varju László megint kijátszotta az őrök figyelmét, és feljutott az emeletre, ahová a többi politikust nem engedték fel. Hogy itt mi történt, azt nem tudni, mindenesetre Varju a Facebook-live-os közvetítésben a földön feküdt, és azt állította, hogy öten leteperték. A többi képviselő megpróbált hozzá feljutni, de az őrök elállták az útjukat. Erre találták ki a képviselők, hogy tiltakozásul arccal lefekszenek a földre a lépcsőt eltorlaszoló őrök elé.
Ez végig követhető volt azokon az élő Facebook-közvetítéseken, amivel több képviselő is megmutatta, mi történik a székházban.
A Fidesz-központból irányított Facebook-hadsereg egyik csodafegyvere, az Elég csoport elkezdett osztani egy videót, amiből az derül ki hogy a földre fekvés ötlete Bangóné Borbély Ildikóé volt, mert szerinte az nagyon erős kép lesz. Ami valóban nem árt egy tiltakozásnál. A demonstráló képviselők ugyan egy percig sem állították, hogy ekkor a biztonsági őrök kényszerítették őket a földre (volt több egyéb dulakodás előtte és utána), hanem a megközelítheteten társukért demonstráltak. De ez mindegy is, mert a fideszes trolletető Elég már ezzel a szöveggel posztolta az összevágott videót:
„Lebuktak: így rendezték meg az összes megtévesztő, hatásvadász felvételt.
Na, és ezen a ponton érezte Dózsa László (1942-), Schmidt Mária hőse, az ember, aki hasonlított egy kisfiúra, és aki a legtöbbször élte túl 1956-ot, számos mesés történet főszereplője, hogy neki meg kell szólalnia, és kommentelt a poszt alá:
És itt még csak rendezőként szólalt meg, nem is forradalmárként.
(via kepeslajoska)
Így tiltakoznak az ellen, hogy Varju Lászlót állítása szerint újra leteperték a biztonsági őrök, azóta a földön fekszik, nem engedik a képviselőket hozzá.
Pedig törvényes joga lenne a közintézmények ellenőrzése.
Nem túl okos, de nagyon hatékony Facebook-szörnyet hozott létre a Fidesz, ami saját aktivistáit is szigorúan ellenőrzi, hogy még több like-ot és megosztást préseljen ki belőlük.
Orbán egyik kedvenc 56-os hőse erről 2005-ben beszélt, de természetesen ilyesmi nem történt. Megtaláltuk a színész egyik 1994-es beszámolóját is, amiben azt ígérte, ha a szocialisták visszatérnek, elmegy az országból.