339 millió forintot fizettek ki évvégi bónuszként a Magyar Nemzeti Bankban

POLITIKA

A napi.hu készített összesítést arról, hogy hogyan alakult az év végi bónuszok kérdése az állami szektorokban. Mint kiderült, ismét a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank volt a legbőkezűbb: a jegybank által megküldött válaszokból kiderült, hogy 619 kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkavállalójának összesen 339 millió forint bónuszt fizettek ki. 

Azaz egy jutalmazottra átlagosan nettó 549 ezer forint jutott. A jutalmazottak 83 százaléka nem vezető beosztású volt, és az MNB elnöke és alelnökei, valamint a Monetáris Tanács tagjai a szokásos havi béren felül sem prémiumot, sem jutalmat nem kaptak, közölte még a jegybank.

A napi.hu felidézi, hogy tavaly átlagosan nettó 324 ezer forintos jutalmat kaptak az intézmény dolgozói: 468 munkavállaló között osztottak szét nettó 151,6 millió forintot. 

Rosszabbul jártak a kormánytisztviselők, ugyanis a minisztériumokban egyáltalán nem osztottak jutalmakat. "A Pénzügyminisztérium sem vezetői, sem munkatársai számára jutalmat vagy prémiumot nem fizetett" - közölte a pénzügyi tárca a lappal, és szóról szóra ezt válaszolta a Miniszterelnökség és az Innovációs és Technológiai Minisztérium is.

Ugyanígy nem járt jutalom az Állami Számvevőszéknél, a Szerencsejáték Zrt.nél és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél sem a vállalatok válaszai alapján. A  Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hét főt díjaztak, a minimálbér egyszeri vagy kétszeri összegével.  

A MÁV és a Magyar Posta még nem válaszolt a lap kérdésére.